Üdv mindenkinek!

Újabb vasárnap, újabb bejegyzés. Gyönyörű, és könnyű két hetet zárhatok le a mával, a nagy álmom beteljesedése érdekében!
Nem! Vicceltem! Elég nehéz volt, és volt/van számos embert próbáló körülmény ami segít és segített ráébreszteni arra, hogy tényleg szeretném elérni amit kitűztem.14 napból 13 munkával telt, és volt néhány olyan alkalom igen, amikor csak a kis gyerekes felirataim hogy "sose feledd, Új-Zéland" segítettek az előremenetelben.

Viszont nem a "lelki énem" a témája a mai bejegyzésnek hanem az, hogy mi ad még okot arra, hogy közel 40 órát repüljek egy túráért.

Tudjátok..Habár mostanság elég ritkán látok sok "hazai embert" Magyarországról, még mindig az első gondolat ami eszembe jut az az, hogy mekkora stressz van mindenki szemében, és a kisugárzás is.. Sajnos mi magyarok, igen..kicsit mintha a vérünkben lenne az, a "mi lesz holnap kérdés", a jövővel kapcsolatos fölösleges(mert tényleg az) stresszelés, az hogy "ha nem érem el a célom, akkor egy senki leszek" dolog. 

Sokat olvasok mostanában nem csak Új-Zéland látványosságairól, de az emberek mentalitásáról is. A "kiwi gondolkodásról" ahogy az angolok mondanák. Körülbelül minden második nap, újabb és újabb személybe botlok, aki vagy kint élt, vagy kint volt nemrég, vagy kint lakik valakije. Nem furcsa? Mintha beigazolódna a vonzás törvénye. Amióta felbukkant ez a téma a fejemben, mintha minden csak arrafelé vezetne! Hihetetlenül jó érzés!

Egy dolgot már most megtanultam tőlük, amit talán Mahatma Gandhi egyik mondása jellemez a legjobban.

• Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy mintha örökké élnél

Ezzel természetesen nem arra gondoltam, hogy a "mának élek és nem törődöm a holnappal", hanem csupán azt, hogy miért aggódjak azon, hogy mi lesz holnap, minek féljek a holnaputántól, vagy az azt következő héttől, ha netán épp egy keményebb kihívás közeledik, hisz a pillanat így is úgy is bekövetkezik, hát elég lesz akkor, abban a percben aggódni, vagy mondjuk inkább..izgulni. Minek nehezítsem meg, pocsékoljam a drága energiám az addig eltelő időre? Tökéletes példa! Habár lenne okom izgalomra Április vége miatt (vízum kiadás estéje), nem izgulok, hisz azzal csak a célra fordítható energiámat pazarolnám. Elég lesz aznap este. Akkor megengedem magamnak, de addig csak..Csukott szemmel előre.

Tehát a jövővel kapcsolatban így gondolkoznak.

Hát mi van a múlttal? 

Elengedik. Ami megtörtént, megtörtént. Tudunk ezen változtatni? Nem. Ismerek jó néhány embert..hülyeségeket beszélek. Magam is sajnos még mindig beleesek abba a hibába, hogy a múlton rágódok. A mai napig igen. Otthon mintha törvényszerű lenne az embereknél, hogy a múlton is idegeskedjünk. Kiwi gondolkodás szerint, miért rágódjunk azon ami már megtörtént? Nem tudunk rajta változtatni, maximum annyit érünk el, hogy a jelenbe vethető energiánkat pazaroljuk el arra, amit már nem befolyásolhatunk, ami pedig a legrosszabb, hogy tönkre is tehetjük azt. Mintha a falba vernénk a fejünket..úgyse tőrjük át. Vagyis igen, de nem át, hanem be, és nem a falat, hanem a fejünket.

De miért is fontos ez a két dolog? Mert ha figyeltek, láthatjátok. Múlt és jövő. Miközben olvastátok ezt a bejegyzést észrevettétek, hogy mennyire szépen süt a nap? Vagy ha épp nem, megjegyeztétek magatoknak, hogy mennyire jó az otthon melegét érezni? Vagy netán az ágyban feküdni? Ha nem, akkor ebben a pillanatban tegyétek meg, hisz gazdagabbak vagytok a világ lakosságának 90%-ánál. Mindig kell találni valamit, amit becsülni tudtok épp az adott pillanatban. Ne nézzetek csak, hanem lássatok is, és higgyétek el, sokkal boldogabbak lesztek.

- Hisz ki tudja? Míg a múlton, vagy épp a jövőn idegeskedtek, lehet épp szó szerint belebotlotok életetek szerelmébe, vagy munkalehetőségébe vagy bármi másba, de nem veszitek észre, mert az energiátokat olyan dolgokra fecsérlitek, amiket úgyse tudtok még, vagy már befolyásolni!

Végezetül egy nagyon kedves idézettel köszönök most el, amit egy számomra nagyon kedves személytől hallottam.

   "A lehetőségek kisebbnek tűnnek amikor jönnek, mint amikor mennek."

Tehát ne feledjétek! Nézés közben ne felejtsetek el látni se!

Mély tisztelettel, Sanka